Samson-movie

Így kell eladni egy bibliai sztorit manapság?

A kereszténység – főleg Európában –  egyre kevésbé vonzó a fiatalok számára, így kézenfekvő megoldás, hogy a legegyszerűbb módon, mozifilmeken keresztül szóljon hozzájuk az Ige. Ez eddig azonban főleg kisebb drámákban mutatkozott meg, illetve olyan látványos blockbusterekben, melyek nem igazán hozták a gyártók elvárásait (Noé, Istenek és királyok). Most azonban egy peremen lévő stúdió vászonra…

Terry-Gilliam-01-thumbnail

Közel 20 év kellett hozzá, de végre elkészülni látszik az elátkozott film

Terry Gilliam bár az abszurd humor zászlóshajójának, a Monty Pythonnak a tagjaként vált ismerté, de mindemellett egy tehetséges rendező is, akinek olyan kultikus filmeket lehet köszönni, mint a 12 majom, a Brazil vagy a Félelem és reszketés Las Vegasban. A rendezőnek azonban régi vágya volt Cervantes klasszikusát, a Don Quijotét vászonra vinni, persze a saját fantáziájával megspékelve. A projekt…

viking

Az orosz vikinges film, amit látni akarsz

Az oroszok tényleg mindent bevetnek Hollywood megszorongatására. Volt már szó a kommunista Bosszúállókról, a saját inváziós sci-fijükről és egy Éjjeli/Nappali őrség utánérzésről is. Ezek azonban mind afféle vadhajtások, nehéz őket komolyan venni. Nem így a simán csak Viking címre hallgató történelmi szuperprodukciót. A történetről nem lehet sokat tudni, nagyjából annyit, hogy valamikor a késő 10….