29033-newyear-new-year-gold.1200w.tn

Filmek szilveszterre

Most, hogy túl vagyunk a karácsonyon, foglalkozhatunk egy kicsit a következő ünnepnappal, az újévvel. Ugyan szilveszterkor az emberek többségének jobb dolga is akad, mint filmeket nézni, de biztosan lesznek olyanok is, akik ilyen-olyan okok miatt ezt a lehetőséget fogják választani. A tévécsatornákra azonban ilyenkor nem érdemes számítani, mert többnyire ezerszer ismételt vígjátékok közül lehet majd…

Screen-Shot-2017-06-02-at-9.09.00-AM

Feldolgozták az utóbbi 15 év egyik legjobb európai horrorját

Ugyan nemrég még azon elmélkedtünk, hogy Hollywood végre letett a kelet-ázsiai filmek feldolgozásáról, de az európaiékról még nem. Még 2007-ben a francia Alexandre Bustillo-Julien Maury páros bemutatta zseniális és egyben brutálisan kegyetlen horrorfilmjét, A betolakodót (A l’intérieur). Most pedig cirka 10 évvel később jön az amerikai változat, az Inside. Pontosabban a filmet már a nyáron…

uuhivayccjxjzq0zpy48

A teljes csönd = túlélés

John Krasinski még az amerikai Office sztárjaként vált ismertté, de azóta már a filmrendezőként (Szeretteink körében) is kipróbálta magát, most pedig ezt ismét megteszi egy bensőséges horror-drámával. A történet szerint valahol az erdő közepén él egy család tökéletes csendben, mivel ha egy kis zajt is megengednek maguknak, akkor valamiféle lények megtámadják őket. A bensőségesség érzését…

halloween2

Mit nézzünk Halloweenkor?

Október 31-én, kedden lehet ismét a Halloweent ünnepelni (másnap ugye munkaszüneti nap), de aki a hidegnek ígérkező estét nem egy buliban képzeli el, annak remek filmes programokat tudunk kínálni. Stílszerűen horrorisztikusakat, félelmeteseket. Moziajánló Idén szerencsénk van, ugyanis kifejezetten erős lett ilyen téren a mozis felhozatal. Délután már lehet alapozni a családdal, gyermekekkel, hiszen két erős…

cimlap

Néhány dögös poszter közelgő filmekről

Messze még az év vége, még jó sok ígéretesnek ígérkező filmen kell magunkat átrágnunk! Lássunk is hozzájuk néhány kedvcsináló plakátot! Mi mással is kezdhetnénk, mint a legújabb Star Wars-szal, Az tolsó jedikkel? Az előzetest vélhetően már mindenki látta. Hazai premier: december 14! Ez pedig a spéci IMAX-plakátja. Külön rajzolt IMAX-posztert kapott ám a legújabb Fűrész-film…

monologue-672x372

TOP 10 filmes monológ

Nagyon sok jó film büszkélkedhet emlékezetes monológgal, mi azonban próbáltuk összegyűjteni a tíz legemlékezetesebbet – az eredmény természetesen meglehetősen szubjektív, mint ahogy majdnem minden ilyen lista. A klasszikus értelemben vett drámák adaptációt, azaz főképp a Shakespeare-műveket természetesen kihagytuk, hiszen azokkal nem lenne fair összehasonlítani a filmeseket.   10. A bárányok hallgatnak – Hannibal első találkozása…

babysitter_netflix_bella_thorne

Amikor a bébiszitter démonokat akar idézni

A The Babysitter c. horror-vígjáték koncepciója épp elég eszement ahhoz, hogy első ránézésre működőképes lehessen: egy kisfiút a szülei egy dögös bébiszitterre bíznak, aki azonban éjjel áthívja a barátait, hogy… démonokat vagy akár magát a Sátánt megidézzék. Ehhez azonban véráldozatot kell bemutatniuk, amihez a srác lenne a legmegfelelőbb… Érdekesség, hogy eme Netflix– művet az a McG…

it2017

Az: ilyennek vártuk és ilyen lett

Most, hogy világszerte – és nálunk is – elsöprő sikerrel került bemutatásra a legújabb Stephen King-adaptáció, az Az, ideje felelevenítenünk egy februári posztunkat, melyben öt elvárásunk volt az új feldolgozással kapcsolatban. Lássuk, hogy mi vált valóra és mi maradt álom! Mondanunk se kell, hogy a cikk erőteljesen spoileres! Jobb effektek, horrorisztikusabb légkör? Igazából ezt kipipálhatjuk, de…

betterwatchout

A realista-naturalista Reszkessetek betörök?

Legalábbis valami ilyesminek néz ki a Better Watch Out c. horror-vígjáték koncepciója, mely egy álmos kisvárosban játszódik karácsony este. A filmben egy dögös tininek kell vigyáznia két fiatalabb fiúra, ám néhány idősebb srác be akar törni a házba, akik azonban alaposan pórul járnak. A filmet Chris Peckover rendezte, akinek ez lesz a második egész estés…

Geralds-Game-trailer-700x300

A Netflix feldolgozta King Bilincsben c. regényét

A Bilincsben Stephen King azon kevés regényeinek egyike, amit még egyszer sem adaptáltak filmvászonra. Ez természetesen nem véletlen, hiszen bár maga a könyv szörnyen izgalmas, de filmként nehéz lehet ugyanazt az izgalmat adaptálni másfél órába. A történet ugyanis meglehetősen minimalista, hiszen arról szól, hogy az erdő közepén található faházikóban egy nő oda van bilincselve az…

LittleEvil

Paródiafilm a Sátán gyermekéről

A Netflix online videostreaming-szolgáltató nem tétlenkedik, ha saját gyártású produkciókról van szó: szeptember első napján debütál legújabb horror-vígjátékuk, a Little Evil, melyben a rémisztő gyermekekkel operáló filmeknek állít görbe tükröt. Azonban nem egy Horrorra akadva-kaliberű filmre kell számítanunk, hanem valamelyest “földhöz ragadottabbra”. A történet szerint miután Gary (Adam Scott – Városfejlesztési osztály, Krampusz) feleségül vette Samanthát (Evangeline…

angry-baby-1024x480

Kihagyott filmes ziccerek

Vannak filmek, amelyek bár ígérnek valami izgalmasat a nézőnek, de azt nem váltja be, így a közönség szájában keserű szájíz marad. Az olyan eseteket nem lenne nehéz sorolni, amikor izgalmak vagy poénok helyett dögunalmat kapott az ember, most viszont próbáltunk csak a finom apróságokra hagyatkozni. A lista korántsem teljes, csupán néhány emlékezetes példa.   Ómen 2:…

keep

Ölj, vagy meghalsz!

A Keep Watching c. horror alapfelállása meglehetősen izgalmasan hangzik: egy kisvárosi család egy este arra ébred rá, hogy be vannak zárva a saját házukba, ráadásul minden helyiség be van kamerázva. Ez persze még csak a kezdet, az igazi kihívás az lesz, amikor rájönnek, hogy rajtuk kívül még vannak a házban egypáran, akik ráadásul meg akarják…

jigsaw11

Azt hitted a Fűrész végleg lezárult? Tévedtél!

A Fűrész c. horrorszéria hét részt élt meg, egészen a 2010-es, 3D-s befejezésig, ami meg is kapta az “Utolsó fejezet” alcímet. A filmek azonban túl sok pénzt hoztak a konyhára ahhoz, hogy a gyártó stúdió, a Lionsgate csak úgy hagyja a parlagon heverni. Egy remake azonban túl korai és kissé értelmetlen is lenne, ahogyan egy…

Zygote

Nehogy már erről a Blomkamp-rövidfilmről megfeledkezzünk!

A nagyon rövid, de annál humorosabb God: Serengeti csak egy rövid kitérő volt a “Volume 1.” c. kisfilmes antológia keretén belül, mert a Rakka és a Firebase után itt a záróepizód, a Zygote. Természetesen az előzőekhez hasonlóan ez is egy sötét hangulatú sci-fi, melyben Dakota Fanning (Világok harca, A tűzben edzett férfi) és Jose Pablo Cantillo (Chappie, Elysium) karakterei…

cage-dive-1

Jön a Nyílt tengeren 3

A Nyílt tengeren-trilógia azon kevés filmszériák egyike, amely egyes részei között nincs semmilyen összefüggés, azon kívül, hogy mindhárom filmben tenger közepén vergődő, cápáknak kiszolgáltatott emberekről van szó. A megtörtént események alapján készült 2003-as első rész ugyan a maga nemében egy kifejezetten izgalmas film volt, míg a “folytatásból” már egy képkockát is nehéz felidézni. Mindazonáltal ez…

Cult of Chucky

Chucky még mindig él!

Ez persze nem újdonság annak, aki látta a Gyerekjáték-filmek legutóbbi részét, a 2013-as Chucky átkát. Most pedig itt van a sorban a következő darab, a Cult of Chucky (Chucky kultusza?) , ami igazán különlegesnek érkezik, mert az előzetes alapján összehozza az eddigi filmek túlélőit, hogy egy terápia keretén belül meggyőződjenek arról, hogy “Chucky nem létezik”….

firebase-2

Egy újabb látványos rövidfilm Neil Blomkamptól

Na jó, a Firebase látványban nem veszi fel a versenyt a korábban már bemutatott Rakkával, de azért egy átlagos kisfilmre még így is köröket ver. Mint ismert, a Firebase is része az ún. Oats Studios antológiának, amelyek igazából kedvcsinálók a stúdiók számára, hátha valamelyikük szívesen csinálna belőlük egy nagyjátékfilmet. Jelen műben pedig már van minden: vietnami…

han-solo

A hét legfontosabb hírei

Nézzük, hogy mikről maradtunk le! A hét legmegdöbbentőbb filmes híre mindenképp az volt, hogy a Star Wars világában játszódó önálló (fiatalkori) Han Solo-film rendezőpárosát kirúgta a Disney úgy, hogy a film jelentős részét közben már leforgatták.  Phil Lord és Chris Miller ugyanis az olyan műveik, mint A Lego-kaland, a 21 Jump Street és annak folytatása, a…

HappyDeathDay-Featured-01-1200x675

Most horrorként dolgozzák fel az Idétlen időkiget

Legutóbb egy tini-thriller formájában született újjá Bill Murray felejthetetlen vígjátéka, most pedig tini-horrorként próbálkoznak meg vele. A sztori első hallásra nem is tűnik rossznak: egy egyetemista lány újra átéli ugyanazt a születésnapját, ám a végén mindig megöli egy maszkos gyilkos. A csalafintaság a dologban az, hogy a gyilkos mindig máshol és más milyen módon végez…