Nyomd, Bébi, nyomd! / Baby Driver (2017) kritika

baby-driver1

Ha nagyon szigorúan tekintünk a Nyomd, Bébi, nyomd!-ra, akkor magában a történetben nem találunk túl sok újdonságot. Adott egy visszahúzódó, kedves srác, aki egy korábbi rossz döntésének köszönhetően kénytelen fegyveres rablóknak a sofőrje lenni. A szokásos “csak még egy utolsó meló” természetesen ezúttal sem működik, és még a szerelem is rátalál egy cuki pincérnő képében. Mintha már láttunk volna ilyet, nem?

Nem éppen, mert a sok kicsi apróság teszi a filmet egyedivé, különlegessé a hasonszőrű autós akció-vígjátékok között. A legfontosabb a főszereplő, Baby (Ansel ElgortA beavatott-széria és a Csillagainkban a hiba ifjú sztárja) személye, aki a halláskárosodásának köszönhetően kénytelen állandóan zenét hallgatni, hogy elviselhetővé váljanak a mindennapok. Zenéit a nézők is hallgatják, amelyek tökéletesen passzolnak hősünk hangulatához, tevékenységeihez, nagyjából mindenhez. A legnagyobb poén ebben az, hogy mindez abszolút tudatos a sráctól, vagyis ő maga válogatja ki az egyes dalokat az adott szituációkhoz. Mondhatni úgy él, “mintha csak egy filmben lenne”, hiszen szinte egyfolytában szól valamilyen zene, ami sokaknak egy idő után talán zavaró lehet. Szerencsére műfajilag eléggé sokszínű lett a számlista, bár azért egy kis metal is simán elfért volna, de ez már személyes probléma.

Baby csendes, zárkózott karaktere azért is tud működni, mert mellé csupa harsány, remekül eltalált figurát raktak, kiket szuper színészek alakítanak. A kvázi bandavezért a két Oscar-díjas Kevin Spacey alakítja, aki a Förtelmes főnökökben látható szemétládáját melegítette fel, míg a barátnőt az élőszereplős Hamupipőke, azaz Lily James alakítja. A rablók között pedig olyan profik találhatóak, mint az Oscar-díjas Jamie Foxx (Django elszabadul, Ray), vagy a legújabb Megtorló, Jon Bernthal. Mindegyik bűnözőnek (van még egy pár) nagyjából sikerült saját egyéniséget kapniuk, így szerencsére nem egyszerű papírmasékat kell néznünk.

baby-driver2

A filmmel nagyjából minden rendben van: a színészeken, karaktereken és a zenén túl meg lehetünk elégedve a látvánnyal, a humorral és a történetvezetés tempójával is. Utóbbi csak akkor gyors, amikor indokolt és szán bőven időt a meghittebb pillanatokra is. Ezzel együtt azonban valahogy mégsem működik a szerelmi szál. Baby és a bájos pincérnő között nem érezni a kémiát, inkább két gyermekkori barát benyomását keltik. Ez azért is baj, mivel később el kellene hinnünk, hogy mekkora áldozatokat hajlandóak képesek egymásért hozni, de valahogy mégsem megy. Kapcsolatuknak ilyen mélysége abszolút nem hiteles, kimondottan gyenge. Kár, pedig anno a teljesen másmilyen hangvételű Drive-ban ezt sikerült ügyesebben csinálni (az megvan, hogy abban a filmben egy pontosan ugyanilyen karakter a főszereplő?). Ezt leszámítva azonban tényleg nem lehet panasz a látottakra.

A Nyomd, Bébi, nyomd! ugyanis azt nyújtja, amit ígér: száguldást, hajmeresztő mutatványokat, és persze csattanós humort. A gegek és vicces beszólások minőségére legyen az a garancia, hogy a forgatókönyvért és a rendezésért is az az Edgar Wright felelt, aki a “Cornetto”-trilógiával (Haláli hullák hajnala, Vaskabátok, Világvége) már bizonyított ezen a téren. Igazi, könnyed, nyári film, amibe még az is belefér, hogy a lezárás kissé giccses legyen.

 

Ha tetszett a cikk, oszd meg! :)
(Visited 47 times, 1 visits today)