Logan (2017) kritika

logan1

A képregények filmes adaptációi sokáig felemás sikerrel pörögtek. Az ősidőkben Superman és Batman egyaránt jól startolt, hogy aztán mindketten egy-egy katasztrofális negyedik résszel tetszhalott állapotba állítsa a maguk franchise-át.  Az ezt követő próbálkozások, mint például a Spawn vagy a Fantom pedig rendre megbuktak. Az igazi forradalom 2000-ben következett be, az X-Men – A kívülállóknak hála. Innentől pedig nem volt megállás, és ma már ott tartunk, hogy évente négy-öt képregényes blockbuster is készül. Persze azóta is akadtak kisebb-nagyobb úttörők, elég csak a Sötét Lovag-trilógiára vagy a Deadpoolra gondolni, azonban egyik sem lépett át egy bizonyos határt: ezeknek a filmeknek a hangulata mindig is távolinak tűnt a nézők számára.

Most pedig itt van a Logan, a harmadik szóló Farkas-film, ami megmutatja, hogy a szuperhősködést igenis lehet másképp is csinálni. A film mocskos, nyers, húsba vágó és ami a legfontosabb, nagyon is emberközeli, személyes. Hiába játszódik a nem túl távoli jövőben, a főszereplők hiába mutánsok, mégis a műfaj képviselői közül ezzel lehet a legjobban azonosulni, köszönhetően a megfogható karaktereknek.

A címszereplő, Farkas (vagy inkább Rozsomák, khm) kiégett, megöregedett és már csak a halált várja. Az X-Men szó szerint megsemmisült, már csak ő és Xavier professzor vannak, de utóbbi, ha lehet, még rosszabb formában van. Bujkálva élnek egy porfészekben jachtról ábrándozva, ám egy nap megjelenik egy kislány, aki képességeit illetően olyan, mint Farkas, és akire vadásznak a gonosz emberek. Innentől pedig a cselekmény átvált egy véres road movie-ra.

logan2

Nem a Logan az első véres, brutális képregényfilm és nem is ettől jó, ez csak hitelesebbé teszi a látottakat. A mű igazi ereje a karakter központúságban van, vagyis végre minden fontosabb szereplőre jut kellő idő,. Nagy kár, hogy azért az ellenfelek meglehetősen egydimenziósak és igazából nélkülöznek mindenféle kreativitást. Ezzel szemben a három főszereplő közti interakciók minden pénzt megérnek, dialógusaik földhöz ragadtak, pátosztól mentesek. Egyszerű nyelvezet, kevés szavak, sokszor a tekintetek a legbeszédesebbek, ami főleg igaz a kislányra (reméljük a kis Dafne Keen még sokra viszi). Jackman és Stewart pedig komolyan vette a feladatát és mindketten rendesen odatették magukat. A karakterek végre úgy viselkednek, ahogy elvárhatóak, nem mindenhatóak, Logan pedig sosem ennyire anti-hős.

A filmben nincsenek látványos csaták, összeomló épületek, sőt még jelmezek sem. Ezekre nincs is szükség, mert az akciójelenetek így is látványosak, jól megkoreografáltak, mondhatni egész realista összecsapásokat lehet látni. Mindehhez persze pazar operatőri munka is párosul. A zene azonban sokszor túl eklektikus, nem illik a látottakhoz.

Az alaphangulat ugyan meglehetősen komor és melankolikus, de szerencsére azért akadt hely a humornak is, Jackman remek egysorosakat kapott többek között. Ettől függetlenül ez nem egy lányregény, az emberek hullanak, mint a legyek, köztük a teljesen ártatlanok is – és nem túl szépen.

Kevesen hittünk benne ez előzmények miatt, de sikerült: végre egy olyan Farkas– és egyben egy olyan képregényfilm született, mely hű maradt az alapanyagához és amely túl mert lépni a műfaj korlátain. Deadpoolnak a humorával viszonylag könnyű volt a dolga, most viszont az a kérdés, hogy az emberek vevők-e az ilyen “érett” képregény adaptációkra ia. Örvendetes lenne, ha így alakulna, mert akkor születhetnének még hasonló kaliberű alkotások. Méltó lezárása Jackman Farkasának.

Ha tetszett a cikk, oszd meg! :)
(Visited 145 times, 1 visits today)