Mitől lehet másabb az új Az?

stephen-kings-it-remake-20121

Idén szeptember 7-én a hazai mozikban is debütálni fog Stephen King egyik leghíresebb regényének, az Az-nak a legújabb mozgóképes feldolgozása. A történet hét 12 év körüli fiatalról (hat fiú, egy lány) szól, akik egy emberekkel táplálkozó, leginkább bohóc álruhában parádézó démoni lényt próbálnak legyőzni. Először úgy tűnik sikerrel, ám harminc évvel később az egykori barátoknak újra össze kell fogniuk, mert a szörny feltámadt…

1990-ben (csupán négy évvel a könyv megjelenését követően) egyszer már megfilmesítették a könyvet, pontosabban egy két részes, kétszer 90 perces minisorozatot forgattak belőle. Az eredmény egy tisztességes tévéfilm, ami azt jelenti, hogy a történetet ugyan szépen elmesélték, néhol ijesztő is lett, de legtöbbször sajnos kifejezetten gagyi, főleg a befejezés.

A vérfrissítés így igazából indokolt is, azt azonban ne felejtsük el, hogy egy két kötetes, nettó 1400 oldalas könyvről van szó, vagyis temérdek eseményt kellene belesűríteni egy mozifilmbe. A három órás játékidő manapság már egyáltalán nem nagy szám, ám egy horrornál felérhet egy öngyilkossággal is, hiszen ilyen hosszú ideig nem lehet rettegésben tartani a nézőt. Azt sajnos még mindig nem lehet tudni, hogy mekkora lesz a játékidő, viszont a mű IMDb-s adatlapja szerint a főszereplőket csakis gyerekszínészek fogják alakítani, ergo akár 90 perces is lehet a végeredmény, szigorúan a múltra koncentrálva. Második részt viszont még nem jelentettek be, vélhetően a stúdió kivárja a film fogadtatását, és akkor majd előállhatnak a felnőttekkel megszórt második résszel is.

Kérdés, hogy ez a megoldás mennyire szerencsés, hiszen ezzel pont a lényeg veszik el a történetből. Ezzel kapcsolatban felmerülhet az is, hogy a “múlt” nem fog-e a jelenben, vagyis 2017-ben játszódni? (De jó lenne már egy előzetes, és akkor nem kellene ilyesmiken agyalni.)

A legfontosabb kérdés azonban az, hogy az új változat mikben tudna újat mutatni az 1990-es verzióhoz képest? Néhány tippünk, ötletünk:

  1. Jobb effektek, horrorisztikusabb légkör

Ezt kár ragozni. Cirka 26 év elteltével és mozis költségvetéssel azért elvárjuk, hogy ne az effekteken kelljen kuncognunk, hanem megfagyjon a vér az ereinkben a Krajcáros láttán. Ezzel kapcsolatban azért vannak aggasztó előjelek:

IT (2017) BILL SKARSGÅRD as Pennywise

2. A teknős

Igaz, a könyvben sem hangsúlyos a szerepe, de mégiscsak egy olyan lényről van szó, amelyik megteremtette a Világot. Ugyanakkor ezt mozgóképben nehéz visszaadni és úgy adagolni a nézőnek, hogy az ne legyen röhejes. Nem véletlen, hogy már a tévéfilmnél is kihagyták.

3. A kiskorú gruppenszex

Aki jártas King életművében, az nem lepődik meg nagyon azon, hogy az öreg néha kifejezetten perverz tud lenni, amit azonban az Az-ban művelt, arra tényleg nehéz szavakat találni. A könyvben ugyanis miután a gyerekek legyőzték a szörnyet, barátságukat úgy pecsételték meg, hogy a fiúk sorban végigmentek az egy szem lányon, ráadásul az ő kérésére! (Igen, elég meredek.) Érthető, hogy az 1990-es változatban ez sem szerepelt, és igazából nem nagyon hiszünk abban, hogy ezt valaha bárki is meg fogja filmesíteni, még akkor se, ha a karakterek mondjuk 18-19 évesek lennének.

4. Richie humora

Apróság, de nagyon fájt, hogy a tévésorozatban Richie karaktere abszolút nem volt vicces, sem gyerekként, sem felnőttként. Roppant kínos volt nézni, hogy ennek ellenére körülötte mindig nevettek, mert ez volt a rendezői utasítás. Jobb vicceket Richie-nek!

5. Beverly apja

Beverly apja egy szadista állat, ám ennek bemutatása a korábbi verzióban inkább csak jelképes volt. Félreértés ne essék, nem gyermekkínzást szeretnénk látni, csak egy kicsivel többet annál, hogy apuci kiabál és csúnyán néz… Éljen a naturalista ábrázolásmód!

Akárhogy is lesz, reméljük ez a film nem fog a 2013-as Carrie sorsára jutni, ami voltaképpen nem egy új könyvadaptáció, hanem a Brian De Palma-féle film remake-je lett. Bizakodásra ad azért okot, hogy az a Andrés Muschietti ül a rendezői székben, aki a Mamával robbant Hollywoodba, és azért az egész jól sikerült.

Ha tetszett a cikk, oszd meg! :)
(Visited 87 times, 1 visits today)