2016 filmes “legjei”

2016mov

Hamarost beköszönt az új esztendő, ilyenkor pedig nem árt számot vetnünk az idei év filmes “legjeiről”. Egy “legjobb és/vagy legrosszabb filmes toplistának” nem láttuk túl sok értelmét, meg az ilyesmi csak vitatkozásra jó. Az alábbiakban viszont vélhetően közös lesz az egyetértés. Kezdjük is!

Az év legnagyobb meglepetése: Deadpool

deadpool

Korhatáros képregény-adaptáció alacsony költségvetéssel és azzal a Ryan Reynolds-szal a főszerepben, aki mesterien ért a bukások legyártásához? Papíron ennek nem lett volna szabad sem anyagilag, sem kritikailag sikeres vállalkozásnak lennie, mégis rácáfolt a hitetlenkedőkre: a mindössze 58 millióba fájó akció-vígjáték ugyanis világszerte 783 milliós bevételt termelt! Sőt, még két Golden Globe-ra is jelölték! Mi több, ennek köszönhetően a Fox azt is bevállalta, hogy a legutolsó Farkas-film, a Logan szintén 18 éven felülieknek szóló lehessen!

Az év legalulértékeltebb filmje: Toni Erdmann

toni-erman

Ez a zseniális német dramedy nagyon úgy néz ki, hogy sajnos a tavalyi – szintén német – Victoria sorsára fog jutni: a szaksajtó imádta, de alig látta bárki is. Külön fájó, hogy bár Cannesban is megméretett, de egyetlen díjat sem sikerült hazavinnie, pedig mindenki odavolt érte… De legalább jelölték Golden Globera! Továbbá még az Oscar-díjra is van esélye!

Az év legnagyobb anyagi bukása: Rules Don’t Apply

rules-dont-apply

Az, hogy erről a filmről a kedves olvasó még nem hallott – és vélhetően nem is fog – az nem a véletlen műve: a romantikus dráma ugyanis hiába bírt csupán 25 milliós büdzsével, szó szerint a kutyát se érdekelte, aminek csupán 3,7 millió dollárnyi bevételt tudott összekaparni. Mindez azért is szomorú, mert ez lett volna az Oscar-díjas Warren Beatty, a Dick Tracy rendezőjének “Nagy Visszatérése”…

Az év legfeleslegesebb filmje: Bezárva

bezarva

Ha van 2016-os film, ami abszolút jogosan bukott meg, akkor ez az. A történet siralmas, a “Nagy Fordulatot” pedig komolyan ki lehet találni 10 perc alatt. Naomi Watts A kör óta nem vállalt horror/thiller szerepet, és talán jobb lett volna, ha ez így is marad…

Az év legnagyobb vicce: a Rings újabb csúsztatása

rings

Ha már említésre került az amerikai Kör… A várva várt harmadik részt már 2015-ben leforgatták, amit idén októberben végre be is mutattak volna, ám az utolsó pillanatban egy újabbat toltak rajta… jövő februárra! Ez pedig csak egyet jelenthet: nagyon rosszra sikeredett és próbálják olyan időszakban bemutatni, ahol van esélye pár millió összekaparására.

Az év legnagyobb nyertese: a Disney

disney

Köszönhetően persze annak, hogy bekebelezték a Pixart, a Marvelt és a Lucasartsot (vagyis a Star Wars és Indiana Jones-sagát). Amerikában a 10 legtöbbet hozó idei filmből hat az övék: egyaránt kirobbanóan sikeresnek bizonyult a Szenilla nyomában, az Amerika kapitány: Polgárháború, a Zootropolis, A dzsungel könyve élőszereplős változata, a Doctor Strange és persze a Zsivány egyes is. A stúdió idén mintegy 3 milliárd dollárt keresett.

Az év legnagyobb csalódása: a DC Comics-Warner Brothers páros

dc-com-warner

Mind a Batman Superman ellen, mind pedig az Öngyilkos osztag veszett izgalmasnak érkezett, azonban mindkettőben csalódni kellett a bugyuta történeteikkel (Martha!). Bár anyagilag azért egyik sem lett végül bukás, de intő jel lehet a gyártóknak, hogy ha utol akarják érni a Marvelt, akkor ideje lenne jobban odafigyelni a forgatókönyvekre is.

Az év második legnagyobb csalódása: továbbra sincsenek tökéletes videojáték-adaptációk

assa

Warcraft, Angry Birds, Assassin’s Creed – mindháromban nagy volt a játékosok bizadalma, de egyik sem váltotta be a hozzájuk fűzött reményeket. A Warcraftnak bár még lehet, hogy lesz egy kínai folytatása, de az Assassin’s Creedet jobb lesz minél hamarabb elfelejteni. Ironikus, de az agyatlan hentelésről szóló Hardcore Henry mutatta meg, hogy milyennek kellene lennie egy játékadaptációnak, még ha azt nem is annak szánták. Ettől függetlenül a pénztáraknál az is elhasalt.

 

Ha tetszett a cikk, oszd meg! :)
(Visited 119 times, 1 visits today)