A Sony 150 millió dollárt adna Daniel Craignek

British actor Daniel Craig poses for photographers at a photocall for the new James Bond film 'Spectre' on October 28, 2015 in Berlin.   AFP PHOTO / TOBIAS SCHWARZ        (Photo credit should read TOBIAS SCHWARZ/AFP/Getty Images)

Cserébe csupán annyit kérnek, hogy ugyan vállalja már el még kétszer James Bond szerepét. Ez azért is érdekes, mivel Craig már többször is hangoztatta, hogy már unja, sőt utálja ezt a karaktert, és hogy soha többé nem akarja elvállalni.

Ez a vonakodás kísértetiesen emlékeztet az első James Bond-kálváriájára. Sean Connery-ére, aki az utolsó pár filmjében már szintén utálta a szerepét, ott is hagyta az egészet. Majd végül csak jött a nem hivatalos Bond-film, a Soha ne mondd, hogy soha

Ha Craig végül rászánja magát, az 75 millió dollárt jelentene filmenként, ezzel pedig rekordot állítana fel. A hivatalos adatbázisok szerint az eddigi rekorder Johnny Depp 35 millió dollárral A Karib-tenger kalózai negyedik részéért. Mi több, Craig álombére még úgy is sok, ha beleszámoljuk azokat a színészeket is, akiknek sikerült részesedést kialkudozniuk az adott film nyereségéből.

A Sony mindenesetre bármelyik nap bejelentheti, hogy meghosszabbítja a Bond-sorozat forgalmazási jogait, ami nem lenne meglepetés, hiszen az utóbbi négy Bond-film (főleg a Skyfall) több száz millió dollárt hozott a konyhára, és így már érthető a ragaszkodásuk a színészhez is. Ugyanakkor azt is elárulta a stúdió, hogy ha sikerül is az 50-hez közeledő Craiget megnyerniük, az utódja fiatalabb lesz. Ha nem, akkor is. Már több lehetséges Bond-jelölt neve is felmerült, sokan közülük a legesélyesebbnek Tom Hiddlestont, a Bosszúállók Lokiját tartják.

Ha tetszett a cikk, oszd meg! :)
(Visited 79 times, 1 visits today)