Megbukott az új Szellemirtók

ghost

A kritikusok a várakozásokkal ellentétben ugyan nem döngölték földbe a női főszereplőkkel újraforgatott klasszikus vígjátékot, de anyagilag így is veszteséges lett.  A film gyártása mintegy 144 millió dollárt ölelt fel, és nagyjából további 160 milliót emésztettek fel a járulékos költségek (pl. marketing) – a Hollywood Reporter értesülései szerint. Vagyis minimum 300 millió dollárt kellett volna kaszálnia a produkciónak a nullszaldóhoz, de ugye ennél magasabbak voltak az elvárások.

Pedig a nyitány ígéretes volt:  65 milliót szerzett csak Észak-Amerikában az első hétvége alatt. Sajnos azonban a folytatás már meglehetősen harmatos volt, és egy hónap után még mindig csak 118 millió dollárnál járt. Mi több, az alkotók még a nemzetközi sikerekben sem bízhattak, mivel csupán 62 millió dollár csordogált be a világpiacról, vagyis tőlünk is. Ezek alapján a Szellemirtók még a legoptimistább becslések szerint sem fogja elérni a 230 milliós összbevételt, ez pedig minimum 70 millió dolláros buktát jelent a gyártó stúdiónak, a Sonynak.

A stúdió ráadásul olyan optimista volt, hogy sikerül feltámasztaniuk egy új franchise-t, hogy a négy főszereplő (Melissa McCarthy, Kristen Wiig, Leslie Jones és Kate McKinnon) szerződése még két filmre szól. Az esetleges szerződésbontás pedig további mínuszokat fog jelenteni a Sonynak, mert esélyes, hogy nem kockázat meg még egy epizódot.

A Sony még abban reménykedik, hogy a filmhez köthető merchandisingból (játékok, ruhák, miegymás), még csurran-cseppen már millió.

Ugyanakkor még mindig tervbe van véve egy 2019-es animációs film és a Ghostbusters: Ecto Force c. animációs széria is, ami 2018-ban jöhet ki.

Ha tetszett a cikk, oszd meg! :)
(Visited 105 times, 1 visits today)