Ilyen lesz az SS-parancsnok elleni merényletről készült film

cseh

Az Anthropoid c. második világháborús dráma háttértörténete igaz:  két cseh katonát azzal bíztak meg 1942-ben, hogy öljék meg Reinhard Heydrich SS parancsnokot, aki 1941-től a Cseh–Morva Protektorátus protektorhelyettese és ügyvezető protektora, mindemellett pedig az RSHA (Reichssicherheitshauptamt: magyarul Birodalmi Biztonsági Főhivatal) vezére is volt, vagyis egy nagyon fontos személye a náci vezérkarnak. A brit titkosszolgálat kilenc embert képzett ki csak erre az egy akcióra, akik közül Josef Gabcík és Jan Kubis hajtotta végre a feladatot – sikerrel. A következmények azonban súlyosak voltak.

A két merénylőt Cillian Murphy (28 nappal később, A sötét lovag-trilógia, Eredet) és A szürke ötven árnyalatának szívtiprója, Jamie Dornan fogja alakítani. Mellettük feltűnnek még Toby Jones, Charlotte Le Bon, Harry  Lloyd, Alena  Miholvá és Jirí Simek.

Sean Ellis, a Metro Manila, a Tükör/szilánk és a Visszajáró pénz rendezője dirigálta a filmet,

Ez a mű lesz egyébként az idei Karlovy Vary nemzetközi filmfesztivál nyitófilmje is, de széles körben Amerikában kezdik el terjeszteni augusztus 12-től. Hazai premierről még nem tudni.

Előzetes:

Ha tetszett a cikk, oszd meg! :)
(Visited 115 times, 1 visits today)