A piteerőszakoló még mindig lúzert alakít

amateur-night

Pedig Jason Biggs már 38 éves! Ő lett a szegény ember Adam Sandlerje, aki ugyan ugyanúgy egykarakteres színész, csak éppen a filmjei ritkán jutnak el a tömeges ismertségi szintre. Legutóbb mivel is sikerült robbantania? Az amerikai pite: A találkozóval… Ennél fogva nem is csoda, ha inkább olyan sorozatokkal próbálkozik, mint az Orange is the New Black.

Most viszont mindez változhat, mivel új vígjátéka, az Amateur Night elég ígéretesen hangzik: karaktere képtelen megfelelő munkahelyet találni, felesége azonban terhes, gyereket pedig így elég nehéz meló nevelni. Ezért elkeseredésében elvállalja, hogy prostikat fuvarozzon Los Angelesben, ami azért nem egy veszélytelen dolog. A film egyébként elvileg megtörtént eseményeket dolgoz fel.

A három kéjhölgyet Janet Montgomery, Ashley Tisdale, és Bria L. Murphy alakítja, míg a várandós asszonyt Jenny Mollen.

Lisa Addario és Joe Syracuse írták és rendezték a vígjátékot, akik közösen eddig az Amerikai masszázst tették le az asztalra, illetve szállították a Szülői felügyelet nélkül forgatókönyvét.

Amerikában augusztusban mutatják be pár moziban, hazai premierdátum még nem ismert.

Előzetes:

 

Ha tetszett a cikk, oszd meg! :)
(Visited 84 times, 1 visits today)