Film egy tökéletesen beépült drogügynökről

The Infiltrator

Robert Mazur DEA-ügynök (az amerikai Kábítószer-ellenes Hivatal) az 1980-as években sikeresen beépült az alvilágba “Bob Musella” álnéven. Olyan jól dolgozott, hogy elnyerte a drogkartellek bizalmát, többek között magának a hírhedt Pablo Escobar vezérét. Ennek köszönhetően több pénzmosó hálózatot sikerült felderítenie. Álcáját egy másik ügynök, Emir Abreau segítette, illetve egy újonc, aki feleségeként tűnt fel oldalán. Mazur a munkája során rengeteg bizalmas információhoz jutott, így tucatnyi korrupt tisztviselő nevét tudta meg.

Az ügynök szerencséjére túlélte a beépülést, annyira, hogy abból még egy önéletrajzi könyvet is írt. Egy ilyen sztori pedig alapból izgalmas, pláne ha Hollywood egy kicsit “kiszínezi”, így nem volt kérdés, hogy egyszer megfilmesítik a könyvet. Ez lesz a The Infiltrator. Az ügynököt a nem rég Oscarra-jelölt, a Breaking Bad sztárja Bryan Cranston fogja megtestesíteni. Mellette még olyan színészek fognak játszani, mint John Leguizamo, Diane Kruger, Benjamin Bratt, Elena Anaya, Julier Aubres és Olympia Dukakis.

Az abszolút kezdő Ellen Sue Brown írta a forgatókönyvet, míg a rendezést az egy fokkal tapasztaltabb, Brad Furman (Az igazság ára, Vakszerencse) látta el.

Amerikában július 15-én kerül bemutatásra, hazai premierről még nem tudni.

Előzetes:

Ha tetszett a cikk, oszd meg! :)
(Visited 192 times, 1 visits today)