A zombik mozis fejlődéstörténete: A kezdetek

zombi1-borito

A vámpírok mellett ez az egyik leguniverzálisabb horror teremtény, amit a filmvilág mindig képes megújítani.

A zombik evolúciójának bemutatását jobb az alapokkal kezdeni. A lények megjelenésért nem Hollywood, hanem az afro-karibi vudu vallás a felelős, ami szép lassan, egyre torzítottabb formában elterjedt az európai kultúrkörben. Eredetileg szintén feltámasztott holtakról volt szó, ám nemhogy nem támadtak az emberre, hanem azoknak a legalázatosabb (rab)szolgáik voltak. (Ennek etikai kérdésébe, hogy szerencsétlen halottat nem hagyjuk nyugodni, most hagyjuk.) Zombivá alakítani élő embert (!) nagy erejű varázsló vagy papi átok volt képes, ez persze magában foglalta azt is, hogy az illetőt először meg kellett ölni.

Az első, ilyen „klasszikus” zombikat használó film az 1932-ben készült Fehér Zombi volt, a mi Lugosi Bélánkkal a főszerepben, aki egy, a fenn említett varázslót alakított benne. Ugyan karaktere sokban hasonlít az általa megformált Drakuláéra, de ezt neki ne rójuk már fel. A filmben ez az állapot inkább egyfajta hipnotizáltságnak tűnik, és sokkal inkább szól a test feletti uralom megszerzéséről, mintsem a holtak feltámasztásáról. Éppen ezért jelen van a gyógymód is, mint olyan.

Tágabb értelemben azonban az európai kultúrkörben már jóval korábban megszületett az első élőhalott, Mary Shelley Frankensteinjének személyében. Mert ne feledjük, a szörny, amit Frankenstein kreált, azt holtak testrészeiből rakta össze! Egyébként kissé kiábrándító, de a könyvben eredetileg nem derül ki, hogy a tudósnak pontosan milyen eljárással is sikerült is ezt elérnie, így az egyik legismertebb filmes adaptációjában, az 1931-es Frankensteinben lévő villámok már az alkotók ötlete volt. Szintén furán hathat, de az eredeti műben a teremtmény egész monológokat képes megfogalmazni, nem csak pár szót. A fájdalma és dühe azonban ugyanolyan erős, és jogos az emberekkel szemben. Az azóta eltelt évek alatt a történet és a figura kevés változtatást élt meg, újdonságot egyedül talán az akciófilmmé degradált Én, Frankenstein tudott felmutatni, de arról inkább ne is beszéljünk.

zombi1-közep

Az 1943-as Revenge of the Zombies megpróbálta meglovagolni a javában dúló világháborút, ezért főszereplője egy olyan őrült – és természetesen német – tudós, aki holtakból akar hadsereget létrehozni a Harmadik Birodalom számára. Ezt az alapötletet vitte tovább sokkal később a 2013-as Frankenstein’s Army, csak éppen sokkal brutálisabb formában. Ott a feltámasztott katonák már sokszor egészen bizarr „kiegészítőket”, mint pl. repülőgép propellert is kaptak a testükre erősítve. Céljuk pedig csak a pusztítás volt, parancsra.

A szintén 1943-ban készült, Zombit gondoztam viszont már felveti azt az etikai kérdést, hogy ezek a lények akkor most mégis micsodák? Élők vagy holtak? A főszereplőről, Jessicáról ugyanis jó darabig nem lehet eldönteni, hogy zombi-e, vagy csak trópusi láz kínozza. Ekkor Hollywood már kacérkodott a vírus okozta zombiság kialakulásával, de inkább az egyénre helyezték a hangsúlyt, hiába volt magától a személyiségétől megfosztva a figura.

Az 1955-ös Creature with the Atom Brain az atomháború közelsége okozta félelemre reflektált, ahogyan az egész 50-es évek filmtermésének nagy része, hiszen ez volt az inváziós scifik aranykora is egyben. Ettől függetlenül a történet sokban hasonlít a Revenge of the Zombies-ra: egy gengsztervezér rávesz egy volt német tudóst, hogy holtakból állítson fel neki egy bandát, amivel kiterjesztheti hatalmát. Ami érdekesség, hogy a főnök rádión folyamatosan tudja instruálni a lényeit, mi több, tévén keresztül mindent lát, amit ők. Egyébként sok tekintetben inkább ezúttal is a hipnotizáltságról beszélhetünk.

Az igazi fordulat a ’60-as években következett be, mikor az eredeti mitológiai elképzelés elavulttá vált. Az újítás George A. Romero nevéhez köthető. de erről már csak a következő részben lesz szó.

Ha tetszett a cikk, oszd meg! :)
(Visited 79 times, 1 visits today)