Herzog és a Sivatag Királynője

queen

A legendás német rendező, Werner Herzog 2009 óta leginkább csak dokumentumfilmeket hozott tető alá. Legutóbbi két munkája A Mit tettél, fiam? (My Son, My Son, What Have Ye Done) és a Mocskos zsaru – New Orleans utcáin (The Bad Lieutenant: Port of Call – New Orleans) voltak, de ezek meg sem közelítették olyan műveinek a hírét, mint az Aguirre, isten haragja, vagy a Nosferatu feldolgozása.

A direktor 2013. decemberében kezdte el a film forgatását úgy, hogy nem vitt magával színészeket, csupán a tájakról készített felvételeket. A Queen of Desert megtörtént eseményeket dolgoz fel drámai formában, egy kis romantikával fűszerezve.

Végül sikerül leszerződtetnie az Oscar-díjas Nicole Kidmant (Más világ, Dogville, Az órák), aki a brit felfedezőt és kalandornőt, Gerrude Bell-t fogja alakítani. A hölgyet kíváncsisága és kalandvágya hajtotta a 20. század elején arra, hogy a Közel-Keletre utazzon, mivel szerette volna megismerni az Anglián túli világot is. Az út alatt azonban beleszeret egy bizonyos Henry Cadoganba (az Oscar-jelölt James Franco127 óra, Óz, a hatalmas). Mellette találkozik még T.E. Lawrence archeológussal (Robert Pattinson – aki minden erejével próbálja magáról lemosni az Alkonyat-szériát) és Charles Doughty-Wylie-val, az Oszmán Birodalom brit főkonzuljával (Damian LewisHomeland, Álomcsapda).

A film amerikai premierje ugyan csak idén áprilisban lesz, de több országban (Németország, Ausztria stb.) már bemutatták, és a kritikusok nincsenek elragadtatva tőle: a Rotten Tomatoes-on jelenleg 11 százalékon áll. Hazai bemutatóról egyelőre nincs hír.

Előzetes:

Ha tetszett a cikk, oszd meg! :)
(Visited 146 times, 1 visits today)