Most aztán megkapják a magukét a popsztárok!

pop

A leginkább sorozatokból és kisebb filmes szerepeiről ismert komédiás Andy Samberg egy nevetséges popsztárt alakít, Connor4real-t, aki már pusztán az előzetes alapján zseniálisan formálja meg azt a popsztárt, akit kizárólag talpnyalók vesznek körül és ezért magát zseninek tartja. A trailerből ugyan nem derül ki, de amikor második lemeze alulteljesít, élete teljesen összeomlik.

A filmhez rengeteg ismert nevet sikerült leszerződtetni, akik közül az elsősorban a stand-upos Sarah Silverman, a színészlegenda, Martin Sheen és a kétszeres Oscar-jelölt Joan Cusack (Dolgozó lány, Mondhatsz bármit) karaktereket, míg az olyan sztárok, mint a rapper Snoop Dogg, Simon Cowell producer és az énekes Seal önmagukat fogják alakítani.

A vígjátékot  Akiva Schaffer és Jorma Taccone írta és rendezte, de a forgatókönyv munkálataiba maga Andy Samberg is besegített. Előbbiek leginkább sorozatokért és late showékért felelnek, de előbbi műve volt a Kertvárosi kommandó, utóbbié pedig a MacGruber nevű MaCgyver-paródia is.

A Popstar: Never Stop Never Stopping hazájában június 3-án debütál, hazai bemutatójáról egyelőre nem lehet tudni.

Előzetes:

Ha tetszett a cikk, oszd meg! :)
(Visited 88 times, 1 visits today)