Nina előzetes

nina

Mary J. Blige még 2010-ben vállalta, hogy eljátssza Nina Simone énekesnőt, zongoristát és civil jogi aktivistát. Végül azonban kiderült, hogy mégsem tud elég időt szakítani a forgatásra, így kiszállt a projektből. A következő jelölt  Zoe Saldana (Avatar, A galaxis őrzői) lett, akivel kapcsolatban sokaknak nem tetszett, hogy egy világosabb bőrű fekete játssza a sötétebb bőrű ikont. Még Simone lánya, Simone Kelly sem volt kibékülve a filmmel. (Tessék, végre a saját bőrében szerepelhetne egy filmben, erre az sem jó…)

A drámában David Oyelowo (Csillagok között, Selma) alakítja Clifton Hendersont, akinek az énekesnővel való kapcsolatára nagy hangsúlyt fektetnek. Henderson asszisztensként dolgozott Simone mellett, majd idővel a menedzsere lett.

Cynthia Mort írta és rendezte a zenés drámát, akinek ez lesz a rendezői bemutatkozása is egyben.

A Ninát április 22-től vetítik az amerikai mozik. Hazai bemutatóra kevés az esély.

Az énekesnő életéről egyébként már készült egy dokumentumfilm, a What Happened, Miss Simone?, amit idén Oscar-díjra is jelöltek. Pechjére egy másik énekes ikonról szóló alkotás, az Amy halászta el előle a dicsőséget.

Előzetes:

Ha tetszett a cikk, oszd meg! :)
(Visited 42 times, 1 visits today)